Skip to main content
 

M1-es metró

A földalattit 1894-ben kezdték el építeni és közel 20 hónap után, 1896. május 3-án adták át a Millenium Kiállítás alkalmával. Kezdetben Ferencz József Földalatti Villamos Vasútnak (FJFVV) hívták, miután a névadó uralkodó felavatta és utazott rajta. A vonalat mai napig világszenzációnak és egyedinek tartják. Elég, ha a paramétereit megnézzük.

A Siemens und Hulske és a Schlick céggel közösen gyártot fa- és fémvázas kocsik 77 évig hűségesen szolgálták ki a vonalat és az utazóközönséget. Egészen a vonal 1973-ig, amikor felújították és meghosszabbították a pályát és az állomásokat. A megnyitást követően a ma is jól ismert Ganz 2000-es típusok közlekednek.

1952 – A felhagyott alagútszakasz

M1 pálya (1952)

0%

Az év elején, január 10-én lezárták a Bajcsy-Zsilinszky út és a Vörösmarty tér közötti szakaszt. A Bajcsy-Zsilinszky úton egy ideiglenes végállomást alakítottak ki. A Deák tér felöli oldalon, az alagútban ma is jól látszik a nyoma. Egy részen kiszedték a két vágány közötti oszlopokat és a födém megerősítéséhez, az állomáson az utolsó néhány pillért vastag vasbetonra alakították át. A váltókörzet egy része az állomás területén volt, emiatt az állomás egy részét fallal zárták le. Ekkor a két vágány között a korlátokat és az oszlopokat eltávolították.

A lezárást a Deák Ferenc tér átépítése indokolta, mivel egykori állomása a mai metróbejárat helyén volt és a kelet-nyugati vonal építésének útban volt. Az átépítés után a nyomvonala egyszerűsödött.

1973 – Új sszakasz, új járművek, új kocsiszín

M1 pálya (1973)

0%

Az 1973-as felújításnak és meghosszabbításnak egyik kulcsfontosságú feladata volt az új járművek beszerzése. A 77 éves járműveket ekkor selejtezték és jöttek a mai szerelvények. A közel 30 méter hosszú szerelvényekhez viszont biztosítani kellett helyet. A Bajcsy-Zsilinszky úton épített falat elbontották, a két vágány között a korlátokat visszaépítették, de se itt, se az alagútban az oszlopokat már nem építették vissza. A három kis állomást több, mint 6 méterrel meghosszabbították. Ezek a Vörösmarty utca, a Körönd és a Bajza utca voltak.

A felszíni szakaszt megszüntették, a síneket földdel eltemették. Az Állakert megálló megszünt, az Artézi fürdő a föld alá került, a mai helyére. A vonalat egészen a Mexikói útig kiépítették. Az új végállomás mellé új kocsiszínt is építettek, hogy a szerelvények közvetlenül az alagútból jussanak a csarnokba és ne egy forgalmas főúton keresztül kelljen őket kivontatni. Ekkor építették ki a vonal mai nyomvonalát.

2030 – A fényes jövő előtt álló vonal

M1 pálya (2030)

24%

Jelenleg a vonalat két irányban, s három ütemben tervezik meghosszabbítani. Első ütemben a Vigadó térig, amit műszaki szempontok indokolják. Ez egy két vágányos, fejvégállomás lesz és az egyik vágány tovább ér majd, ahol egy vonatot lehet éjszakánként tárolni.

Zugló felé két ütemben fog kiépülni a vonal. Első ütemben a Kassai térig épül, visszafogási lehetősséggel, valamint a jelenlegi kocsiszín is felújításra kerül és már csak a tér felől lehet megközelíteni. Ez kb. egy 800 méteres hosszabbítást jelent.

Második ütemben további 2300 méterrel fog bővülni a pálya. Az M3-as bevezetője mellett haladva, egészen a körvasútig fog menni, ahol egy balos ív után fogja elérni a vasúti elágazást. Itt vasútállomás fog épülni, hatalmas P+R parkolóval.

1896 – A korát megelőző világszenzáció

M1 pálya (1896)

12%

Lassan 125 éve, hogy átadták a kontinens első földalatti vasútját. Maga a vasút megálmodója Balázs Mór volt, aki az átadás után nem sokkal, 1 évvel később meghalt. A 3.7 kilométeres vonalon 11 állomás volt található. Az egykori fa- és fémvázas kocsikat az Aréna úti járműtelep biztosította egészen a vonal 1973-as felújításáig. A kocsikat az út keresztezése miatt vontatva vitték a vonalra.

1956 – Áthelyezett állomás, kék oszlopos végállomás

M1 pálya (1956)

0%

Négy év folyamatos munka után, január 12-én újra a teljes vonalon, immár a megújult Vörösmarty térig közlekedett. A Bajcsy-Zsilinszky úton kialakított visszafogót elbontották, de az oszlopokat nem pótolták, s az ideiglenes falat sem távolították el.

A Deák téri állomás az Erzsébet tér alá került át, részben egykori alagútszának az ívjére építették rá. Mindeközben a Vörösmarty teret felújították, a kort jellemző stílusban.

2021 – 125 éve szolgálatban

M1 pálya (2021)

13%

Az 1995-ös felújítása során felújították az állomásokat, majd az Oktogonnál visszafogóvágányt építettek be. Ugyanekkor két megálllóval arrébb, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az állomás területén pótolták a korábban kiszedett oszlopokat. Valamint ekkor alakították vissza a Vörösmarty teret az eredeti formájára.

A felújítása óta a mai napig viszonylag jól karbantartott, fényes, tiszta állomásokkal találkozhatunk.

A pályán a ma is használatos automatákkal, jegykezelőkkel, információs táblákkal, térképekkel és egyéb utastájékoztatással kapcsolatos dologgal találkozhat a játékos. A visszafogóvágánynak köszönhetően már az Oktogont is kiválaszthatjuk, mint induló-, vagy éppen célállomás.

Tilos az itt letölthető tartalmakat újraközölni és módosítani!

It is forbidden to republish and modify the contents that can be downloaded here!

Újraközlés, vagy módosítás esetén keress fel minket!

Elérhetőségeinket ide kattintva találod meg.

Letöltések

Javítások / Újdonságok

  • Marker képek

Verzió: v0.1.2

Mexikói út ► Marcheggi híd
M1-es metró

2 évesek lettünk!: Megjelent az M1-es metró béta verziója!

A mai napon lett 2 éves az oldal! Ezáltal egy meglepetéssel készültem nektek! Mégpedig az…
M1-es metró

M1-es metró projekt oldala

Elindult az M1-es metrócsomag projekt oldala. Jelenleg az oldal nagyjából kész, de a tartalom feltöltése…
M1-es metró

Épül az M1-es metró északi szakasza

Gőzerővel folynak a munkálatok a Mexikói út és a Marcheggi híd között. Várhatóan az építkezés…

Korábbi verziók

v0.1.1

v0.1.0

OBM 2020 – Avagy a közeljövő tervei

| Általános bejegyzés | No Comments
Ismét elérhető az oldal, ami ezentúl új köntösben van. Hamarosan ismét több időt tudok szentelni a pályaépítésre. Jelenleg az M1-es metróval fogok foglalkozni, amely kapott volna most egy újabb béta…

Látványtervek Káposztásmegyerről! – Avagy a megyeri metró története…

| Általános bejegyzés | No Comments
Régóta halljuk, hogy hamarosan indul metró Káposztásmegyerre, főleg az utóbbi időkben. Vagy még meg sem érkezett? Repüljünk vissza a múltba... Az első tervek... Már az 1970-es években felmerült a metró…

3 évesek lettünk!

| Általános bejegyzés | No Comments
Sajnos még nem tudtam befejezni az M1-es pálya következő frissítését. Viszont ettől függetlenül köszönöm az összes visszajelzést, légyen szó pozitív vagy negatív véleményről. Köszönöm! 🙂

Szomszédság

| Általános bejegyzés | No Comments
Egy hónapja, hogy kiadtam a földalatti első béta verzióját, amelyen a tervezett északi szakaszon vezethetünk. A pálya folyamatosan épül tovább, (ezáltal érdemes figyelni az oldalainkat, mert folyamatosan jönnek az újabb…