Skip to main content

Régóta halljuk, hogy hamarosan indul metró Káposztásmegyerre, főleg az utóbbi időkben. Vagy még meg sem érkezett? Repüljünk vissza a múltba…

Az első tervek…

Már az 1970-es években felmerült a metró Ferihegyre, illetve Káposztásmegyerre való meghosszabbítása. (A metró első szakaszát 1976-ban adták át a Deák tér és a Nagyvárad tér között.) Ezekben az időkben még sehol sem volt Káposztásmegyer. Újpest széle valahol a Szondi utcánál lehetett. Legalábbis kiépítettségben. Kezdetben nem a ma ismert tervek szerint érte volna el Káposztásmegyert, hanem Újpest-városkapunál, a Váci út alatt továbbhaladva, a Megyeri úton keresztül vezették volna. Természetesen a metróhoz igazírva épytették volna ki a lakótelepet ebben az esetben is. Mivel szeretünk álmodozni, így nem volt elég egy vonal Újpesten. Terveztek egy szárnyvonalat is, ami részben megépült. Ez a mai Újpest-városkapu és Újpest-központ közötti szakasz. Ezt Rákospalotára vitték volna ki valahova a mai Pólus Center környékére, ahova mai napig tervezik a 4-es metrót mehosszabbítani, így itt egy közös végállomás és kocsiszín kialakítására került volna sor. Az érdekesség Újpest-városkapunál keresendő, mivel a mai állomást csak a rákospalotai szerelvények használták volna, így még egy állomás épült volna a Váci út alá is, amit a megyeri metró használt volna. [Link]

A lakótelep múltja

A lakótelepet 1982-től folyamatosan épült a rendszerváltásig. A tervezett 20.000 lakásból 6.000 megépült. A lakótelep hamar benépesült, ugyanis megígérték, hogy a lakótelep elkészültével meg lesz a metró is, így könnyen elérhetik a Újpestnek a központját, vagy éppen a belvárost. Így hát a metró reményében odaköltöztek. Telt, múlt az idő, de a metró még sehol. Az első közlekedési fejlesztés 1986-ban fejeződött be, mikoris a 14-es villamost a Szent István tértől, a Szilas-patakig hosszabbították meg. (A lebetonozott végállomás a mai napig megtalálható a buszvégállomás mellet.) Ez a rákospalotai 12-es villamos elágazásától csupán egy megállós hosszabbítást jelentett. Ez az a szakasz, ahol megtalálható a „metrós”, betonból készült kerítés. Sokan a metróhoz kötik, hogy ahhoz épült, de sokan tagadják is. Őszintén nem tudom megmondani, hogy kinek van igaza ebben az kérdésben. Sokáig reménykedtek még az emberek, hogy átmeneti állapot és hamarosan a metró is megindul. Így 1998-ra befejeződött a következő beruházás, ami megint csak nem a gyorsvasút volt. Ugyanis ekkor hosszabbították meg a 14-es villamost Káp. II-re, a Megyeri útig. Kötöttpályát tekintve azóta változatlan a helyzet. Mára ott tartunk, hogy sokan feladták ezt az álmot, hogy valaha is eléri a metró a lakótelepet.

A jelen és a mai tervek

Jelenleg úgy tervezik megvalósítani a projektet, hogy egy intermodális csomópont is kialakításra kerüljön a Megyeri útnál. Ez egy P+R parkolót, egy nagy buszterminált és egy vasútállomást tarmazna a metró mellett. A legtöbb lakó már nem is reménykedik a metróban, így már abban bíznak, hogy legalább egy kis vasúti megállóhelyet kaphassanak.

A mai tervek további öt megálló építését tartalmazza Újpest-központtól. Az Újpesti Áruházat elhagyva megállna a Rózsa utcánál, Rákospalota-Újpest vasútállomásnál, az Óceán-árok utcánál, a Bőröndös utcánál és a Megyeri útnál.

A metrós tervek általában mindig választások környékén merültek fel, de az elmúlt 5-6 évben egyre többet hallat magáról a projekt. Talán az első nagy szó az 5-6 évvel ezelőtt megjelent látványterv volt az Óceán-árok utcáról. Természetesen a későbbiekben is voltak cikkek, hogy ekkor indul a metró, de ezzel már a helyiek nem foglalkoznak. A következő nagy szó az volt, amikor 2-3 évvel ezelőtt (választások idején) bejelentették, hogy tervezési fázisba lépett a projekt, de ekkor jött egy nagy döfés. A tervezésre 96 hónapnyi időt hagytak. Ez kereken további 8 évet jelent. Nem sokkal később megjelent néhány látványterv a Megyeri úton építendő csomópontról, amiben érdekesség volt, hogy a villamos megmaradását jelentette volna a tervek szerint.

Senki se tudja, hogy mikor fog megépülni a metró. Az is lehet, hogy csak terv marad. A tavalyi becslések szerint is legkorábban 2021-2022-ben kezdhetik meg a munkálatokat.

Idén eljutottunk oda, hogy 17-én lakossági fórumot fognak tartani a metróval kapcsolatban, amin szakemberek is részt vesznek és lehet majd tőlük kérdezni. Illetve a mai napon Újpest facebook oldalán újabb látványtervek jelentek meg Rákospalota-Újpestről, az Óceán-árok utcáról és a Megyeri útról. Az viszont feltűnt, hogy a korábban tervezett, nagy kocsiszín helyett egy kisebb egyég lesz, valamint a maradék terület nem fog beépítésre kerülni.

A látványterveket ide kattintva tekinthetitek meg.

Az Újpest Média facebook oldala.

KCSM, 2020.02.13.

KCSM

Leave a Reply